A hosszú sötét éjszakák nagyon jók a nagy ötletek kitalálásához.  Vacsoránkra várva Oszival rájöttünk, hogy tulajdonképpen világlátott és szakavatott adottságainkkal mi az étteremkritikusi feladatokra vagyunk hivatottak. Mindketten életében fontos szerepet tölt be a táplálkozás, pontosabban a minél több élelem szerzés.  A jelenkor normáit abszolút magunkénak érezzük, így mi is szeretnénk kivenni részünket a fogyasztói társadalomból.  Akár friss, akár mélyhűtött, mi a társadalmat szolgáljuk!  Oszkár szerint ennyi elég is a deklarációból, most már rátérhetnénk a konkrétumokra: mit, hol és mikor eszünk? Szerintem ez elég önző, ámde annál őszintébb megközelítés részéről.  –Megalapozott ötlettel kell előállnunk, csak így tudunk sikerrel járni! –világosítottam fel foltos éhezőtársamat.  –Az éhség az nem elég? –Nem! Okos és jól hangzó indokok kellenek. –Adtam  a bölcs öreg kutyát.  –Sz*r ügy! –Oszkár nyers válasza valódi elhivatottságát tükrözi. Ő még jólakott periódusaiban is napjában minimum kétszer éhen hal! Bővelkedő időkben is gátlástalanul leül minden arra járó elé és nagy szemeivel a kétlábúakba szuggerálja: -Kövér vagyok, de hidd el ÉHEZEM! A legmeglepőbb, hogy a kétlábúak tényleg hisznek neki! Kutyás nyári táborban, ahol alapvető norma a „más kutyáját nem etetjük”, na ott Oszi egy hét alatt kövérre nasizgatta magát úgy, hogy gazditól egy szem kaját nem kapott! Ott kapta meg hivatalos pedigréjét is:  Bangladesi éhező terrier.  Nekem nincs ilyen kifinomult technikám a nasiszerzésre, inkább a gazdival való kooperációs készségemmel próbálok több élelemhez jutni: minél több sikeres megfelelés, annál több kaja.  

Állítólag az étteremkritikus feladata a sok evés és a sok kritizálás. Nagyon szimpatikus szakma! Nem is értem miért ilyen kevés kétlábú választja ezt a csodálatos hivatást! Mi Oszival önként jelentkezünk… ilyen kóstolós megmondó kutyáknak. Olaszországban egy nemzetközi kisállat-felszerelés expón már volt alkalmam kóstolós kutyát játszani. Fantasztikus élmény!  A gondosan kikészített száraztáp kóstolókat merő figyelmességből  mind megettem, ezzel is jelezve elismerésemet.  Oszinak is eszébe jutottak hasonló élmények, de Ő ilyen helyzetben semmiféle figyelmességen nem szokott gondolkodni. 

Megegyeztünk, hogy nagyon ötlet ez az étteremkritikusság, most már csak helyzetbe kell jutnunk.  Gazdi vacsoraosztásával aztán eljött a mi időnk.  Gyors kajálás után jutott eszembe, hogy elfelejtettem odafigyelni a táplálék jellemzőire, leplezve hibámat Oszinál érdeklődtem: -Na milyen volt? –Ö, öööö. Kevés! –jött az őszinte kritika éhező társamtól. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.